Mint ahogy e Blog más írásaiban jeleztem is, egyre több a hamis vád, mely a válóperek után következik, a válni szándékozó féllel szemben. "Ártatlan apák" című, jelenleg készülő könyvemben (e cikk megírásáig) 4 ilyen esetről számolhatok be, az összes szegmensével egyetemben. E mögött szülői elidegenedés, elidegenedés szindróma, gyerek befolyásolása, gyerektartási igény, de a fizető féllel szembeni kapcsolatfenntartás (gyermekével) megszüntetése. Végül, de nem utolsósorban, a PAS nevű szülői manipuláció, melyről bővebben beszélgettem Tomasovszki László pszichológus szakértővel.
- Egyre több alkalommal olvasok, és hallok a szülői elidegenedésről. Pontosan mit foglal magában a kifejezés?
- Egy szakértő, Gardner szerint a PAS, a szülői elidegenedés és elidegenítés szindróma akkor jelenik meg, ha a környezet a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos vitákba a gyereket is bevonja, és az egyik szülő ellen befeketítő hadjárat folyik. Ez személyiségzavar, melynek megfelelően a szülő különböző stratégiákat használva átalakítja a gyermek, érzékelő-képességét és beállítódását. Az a célja ezzel, hogy felbontsa a gyermeke és a másik szülő közötti kapcsolatot, kötődést. A folyamat végén a gyermek érzelmei megváltoznak, elhidegül az egyik szülőtől, ellenségessé válhat. Ez a helyzet közvetlenül összefügg a konfliktusos válási folyamattal, és gyakran a gyermek szexuális molesztálásának vádja az eszköz erre.
- Milyen arányban derülnek ki a valódi visszaélések, a megtörténtekhez képest?
- Sajnos, ezek zöme hosszú időn keresztül rejtve marad. A szakirodalom szerint a hivatalos statisztikákat tízzel kell megszorozni, így kapjuk a valós esetszámot. Nehezíti a helyzetet, hogy az elkövetőn és sértetten kívül nincs más, aki tudna az eseményekről általában nincs tanúja az esetnek. Roppant nehéz tehát bizonyítani a cselekmény megtörténtét, mint ahogy persze az ellenkezőjét is. A gyermekmolesztálás vádját az egyik szülő manőverként alkalmazhatja, hogy elérje a kapcsolattartás korlátozását. Ennek azonnali, erős hatása van, rögtön kiváltja a hatóságok beavatkozását. Ezekben az esetekben a vádaskodás jellemzően az egyik szülőtől vagy annak családjától, barátjától származik. Gyakran állítják, hogy az abúzusról a gyermek számolt be, persze ők maguk is alaposan kikérdezték, ám ők nem tudják az igazságot, ennek kiderítése már a hatóságok dolga... És ezzel a procedúra el is indul.
- Az esetleges visszaélések kiderítése érdekében, milyen lehetőségek vehetők igénybe?
- Vannak módszerek, melyek alapján eléggé jól szétválasztható a valós visszaélés, illetve a PAS-szindrómás, nem a valós tényeken alapuló eset. Ilyen módszer lehet például, ha megvizsgáljuk a két szülő gyermek által felvázolt személyiségképét. A legtöbb gyermek képes arra, hogy felsorolja mindkét szülő jó és rossz tulajdonságait. De ha a gyermek megszállott módon telített az egyik szülő gyűlöletével, irracionális módon indokolja elidegenedését tőle (például egy évekkel korábbi apróbb civakodás emlékét említi), az már felhívja a figyelmet arra, hogy más indítékok állnak a háttérben. Jól látni, hogy kevert érzéseknek nincs helye a PAS-gyermek gondolkodási sémáiban, az elidegenített szülő „teljesen rossz”, a másik azonban „tökéletesen jó”.
- Ha jól értem, akkor a vádló-szülő, egyben elidegenítő is az eljárásban?
- Amikor nem igazolódik a visszaélés vádja, az elidegenítő szülő azt állítja, hogy ő szeretné a rendszeres kapcsolattartást a másik szülővel, de a gyermek sajnos nem... A gyermek többnyire támogatja az elidegenítő szülőt a konfliktusban, valamint jellegzetes, hogy nem érzi bűnösnek magát amiatt, hogy az elidegenített szülővel kegyetlenül bánik és kihasználja. Természetesnek tartják és elvárják az anyagi támogatását, az ajándékokat, ugyanakkor keményen elutasítják a láthatást.
- Ön szerint mi az elsődleges oka, az efféle harcoknak, ahol az apa kerül hátrányos helyzetbe?
- Általában nem a gyermekelhelyezést vitatja az apa, hanem a kapcsolattartást szeretné érvényesíteni. Az anya, bár előfordul férfi részéről is, gyakran bojkottálja a kapcsolattartást. Az apának nem sok legális lehetősége van, hogy eredményt érjen el. „Beteg a gyerek, nem ér rá, nem akar menni stb.” mondhatja az anya. A hivatalok malmai lassan őrölnek, ezért hónapokig, esetleg évekig akadályozhatja az egyik fél a láthatást minden különösebb következmény nélkül, ha „ügyesen” manőverezik. Hetek-hónapok egy kisgyermek életében igen hosszú időt jelentenek, és már csak emiatt is az a szülő, akivel nem tart kapcsolatot, idegenné válik számára. Még inkább érvényesül ez, ha a környezete is igyekszik ezt a szülőt negatívan kerülendően beállítani.
- Vannak-e jelek, amiről felismerhető a gyermek befolyásoltsága, és melyek ezek?
- Jellemző az úgynevezett kölcsönvett szövegkönyv: a gyermek olyan kifejezéseket, frázisokat, mondatokat használ, amit mondjuk az elidegenítő szülő, és persze nem jellemző a gyermekek szavajárására. Ide tartozik az ellenségesség kiterjesztése az elidegenített szülő barátaira vagy családjára is. Ha valódi bántalmazásról van szó, elég egy szó vagy egy mondat, és az egész incidens a gyermek eszébe ötlik, elfogadható pontossággal elő tudja hívni az eseményt. Ezzel szemben a programozott gyermeknek nincs aktuális tapasztalata a kapcsolódásokról, jóval több segítséget és támogatást igényel a programozó szülőtől, hogy végigmondhassa a történetet.
- A szakemberek, mennyire vannak tisztába az említett tünet-együttessel?
- A média gyakran hisztérikusan, szenzációhajhász módon kezeli a családon belüli erőszak témáját. Nem akarom bagatellizálni a problémát, de igazságügyi szakértőként sokszor találkozom olyan esettel, ahol gyenge lábakon áll a vád, és csekély a visszaélés elkövetésének valószínűsége. Az oktatásban nem jelenik meg az említett szindróma ismertetése, a szakemberek csak a gyakorlatban találkoznak vele. Jellemző a tanácstalanság a gyermek azon kijelentéseire, hogy nem akarja a kapcsolattartást. A szakirodalom ezt a szituációt azzal az analógiával írja le, mintha egy gyermek azt a kijelentést tenné, hogy nem akar iskolába menni. Vajon ebben az esetben is a környezete ilyen megengedő lenne, mintegy rábízva a döntést?
- Általánosságba véve, kimondhat, hogy melyik szülő a manipulatívabb viselkedésű?
- A közgondolkodás és a sztereotípiák szerint is az anya az első szülő a felek között, ő rendelkezik elsőbbségi jogokkal. Gardner ezt az álláspontot vitatta, szerinte az apa is lehet ugyanolyan értékű; ezért sok támadásban részesült. Gardner egyenesen azt a következtetést vonta le korábbi ügyeiből, hogy azoknak az eseteknek a meghatározó többségében a gyermekbántalmazási vádak, melyek a válási vagy gyermek-elhelyezési vita kontextusában merülnek fel, hamisak. Kanadai és Egyesült Államokbeli vizsgálatok adatok szerint az apa terhére rótt gyermek elleni szexuális abúzus vádak fele, kétharmada hamisnak bizonyul. Azt állítja továbbá, hogy maga az elidegenítés, ellennevelés önmagában az abúzus egy formája, melyet az ezt kiváltó szülő követ el gyermekével szemben. Gardnert sok támadás érte amúgy.
